Monolithon - ERPNext, Odoo +
hír

ERPNext ticketing megoldások

Admin2 min
Felmerült valamilyen kérdésed? Beszéljünk!

Tudd meg az iparág legféltetebb titkait, amit a társult partnerek soha nem osztanának meg veled.

Mit kínál erre az ERPNext-et is fejlesztő Frappe csapat? Szokás szerint felforgatják az állóvizet, ahogy tették ezt az első és azóta is egyetlen ingyenes, és nyílt forrású ERP rendszerrel. A jegykezelő, support, támogató vagy ticketing rendszer az egyik olyan terület ami az internet, dotcom-robbanás, webshop-láz után, vagy talán ezekkel együtt durrant be. Az egyik nyertes a ZenDesk lett, akit nagyon nehéz volt megközelíteni, de a FreshDesk nagyon szépen feljött.

What is HD

Mi újság a Frappe és ERPNext vonalon?

Az ERPNext-ben eddig is volt lehetőség ügyféligények kezelésére. Erre az Ügyek (Issue) felület szolgált. Ez jellemzően meglévő ügyfelektől érkező megkeresések kezelésére szolgált. Ebből lehetett belső használatú feladatot (Taskot) készíteni, ami összekapcsolásra került az ügyfélhez, ügyfélmenedzserhez rendelni. Az alábbi képen látszik hogyan is működött, azaz működik most is, az aktuális 13-as verzióban. Természetesen az ERPNext rugalmasságának és testreszabhatóságának köszönhetően nagyon könnyen lehetett új mezőkkel, akár linkeket más ERPNext tartalmakkal, vagy akár workflow-val bővíteni az alap lehetőségeket.

Oké, ez tök jó, de semmi új nincs benne. Miért aktuális most mégis ez a téma?

A Frappe különös módját választott az ünneplésnek. A most 14 éves Frappe nem csak, hogy az általuk felépített és üzemeltetett Frappe Cloud teljes üzemeltetési infrastruktúrájának kódját nyitotta meg, részletek itt:

https://github.com/frappe/press és https://github.com/frappe/agent

(AGPL v3.0)

Hanem, mivel az ERPNext és a Frappe Cloud üzemeltetése miatt szükségük volt egy megfelelő ticketing rendszerre, ezért Frappe alapon nem csak elkészítették maguk számára, hanem bárki által használhatóvá tették a https://frappedesk.com/ oldalon.

Jelenleg ez a Frappe Cloud-on még nem érhető el, de várhatóan hamarosan ott is megjelenik, hiszen ezt is publikálták: https://github.com/frappe/desk

Az ERPNext és a Frappe megállíthatatlan.

Hero Image

Felmerült valamilyen kérdésed? Beszéljünk!

Tudd meg az iparág legféltetebb titkait, amit a társult partnerek soha nem osztanának meg veled.

Vissza a blogra